A Beevezés soron következő állomását szigetközben Dunakilitin rendezték meg. A Duna legváltozatosabb és leghangulatosabb szakasza. A tavalyi évtől eltérően idén itt is a hosszútávra esett a választásom, így ismét az ismeretlen várt rám.
A verseny előtt próbáltam minél több infót összeszedni, több olyan részvevővel is beszéltem, akik tavaly a hosszútávot teljesítették. A Szigetközi Beevezést, nyugodtan hívhatjuk egy tájékozódási versenynek. Két ellenőrzőpontot kell érinteni, de hogy ezt milyen útvonalon tesszük meg a szigetek, mellékágak és öblök útvesztőjében, azt teljesen szabadon választott. Többel magammal, végül próbáltunk egy olyan útvonalat választani, ami egyértelmű kevésbé lehet eltévedni. Persze kellett kompromisszumot kötni, a választott útvonal több átemelést jelentett, valamint a jelenlegi vízállás mellett egy 400 méteres hínáros szakasz várt ránk, amibe gyakorlatilag megáll a hajó.
Rajt előtt eldöntöttük Krisztivel, Ferivel és Ákossal, hogy megpróbáljuk együtt összedolgozva teljesíteni a távot. Így hát a szokásomtól eltérően nem vettem akkora rajtot, végig azon voltam, hogy a többiekhez képes látóhatáron belül maradjak, valamint, ha tudunk együtt mennyünk. Az első ellenőrzőpont mindössze másfél kilométerre volt a rajtól, ahova Krisztit bevárva együtt érkeztünk meg. Itt az ajánlott útvonal szerint balra befordulva a Szigeti-Duna ágon lefele kellet volna megindulni és több egység így is tett. Mi ennek ellenére, megfordultunk és a mezőnnyel szembe elindultunk vissza a cél felé, hogy az általunk nevezett felső ágon teljesítjük a távot, az ismert plusz nehézségek árán is. Mezőnyből volt, aki ki is szólt, hogy rossz fele megyünk, de mi meg voltunk győződve, hogy ez lesz a helyes taktika.
A forduló után 3 km után jött is az első átemelés, hajóból kiszállás és átmenni a lapos kőgáton. A kőgát után várt minket a hínáros 400 méteres szakasz. Krisztinek mondtam, hogy megyek előre és csinálom az utat. Hát én gyorsan összeszedtem, több kilónyi hínárt jól be is lassultam, ezt a 400 métert 4 perc alatt tettem meg.
Kriszti kevesebb hínárral megúszta be is előzött. Valamint egy páros hajó is elment mellettünk. Feri is ott jött mögöttünk, akinek a kormányán szintén egy jelentős növényzetet szedett össze, így mondtam Krisztinek, hogy nem várjon ránk, mennyen, majd utolérjük. Ferivel gyorsan leszedtük egymás hajójáról a hínárokat és elindultam Kriszti és a páros egység után. 500 méter után a kis mellékágból kiérve egy főbb ágba találtam magam, itt utolértem az előttem lévőket.
Krisztinek erről a szakaszról voltak emlékei mivel tavaly erre jöttek vissza, igazából innen már sima volt a lejutás a második ellenőrző pontig. Volt egy híd alatti zúgó, amin lementünk, valamint volt egy, ahol jobbnak láttuk az átemelést.
Közben bennem volt a kérdés, hogy vajon jó útvonalat választottunk-e mivel, ha jönnek velünk szembe, akkor biztos, hogy a mi útvonalunk volt a lassabb. A rajtól számított egy óra és 11,5km után megérkeztünk a második ellenőrző ponthoz, ahol pont ott volt a versenyben vezető Metz páros, akik az alsó ágat választották, azaz nagyságrendileg a két útvonalat azonos idő alatt lehetett teljesíteni, valamennyivel lassabb volt a mi útvonalunk, de még lőtávolon belül. A fordulónál volt egy kis szerencsétlenkedés részemről. A második ellenőrző ponton az előzetesen kapott térképet le kellett pecsételni, ezzel bizonyítva a célnál, hogy ott jártunk, de addig-addig fészkeltem magam a hajóba, hogy félig bele is borultam. Az igazat megvallva a verseny felénél, a közel 40 fokban még jól is esett egy gyors frissítő.
Innen nem volt más, mint megfordulni és vissza azon az útvonalon amerről jöttük. Bár így is volt néha elbizonytalanodás. Volt egy pont amikor a versenyben vezető páros, más útvonalat választott, mint amin mi jöttünk, de én inkább mentem a saját fejem után. Aztán láttom, hogy kiszállnak, na gondoltam magamban biztos tudnak valami átemelési pontot, ahol rövidíthetik a távot, amit én nem, még is csak először vagyok itt. Aztán utóbb kiderült, ezt nem így volt és a csapás amin ők mentek végül egy zsákutca volt, eztért szálltak ki a parton. Így egyedül maradtam az élen, majd elérkeztem egy hármas kereszteződéshez… na merre tovább? A széles főágat kizártam, mert tudtam, hogy valahol itt csatlakoztunk bele, de ott volt előttem két mellékág. Melyik lehetett az, ahol egy bő egy órával ezelőtt kijöttünk. Hátranéztem és olyan 300 méterre láttam, hogy jön Kriszti. Nem kockáztattam, inkább megvártam, hogy majd együtt kitaláljuk merre tovább. Szóval míg beért kitettem a lábamat és gyönyörködtem a természetben. Szerencsére nem telt el sok idő körülbelül másfél percet vártam. Közös erővel végül sikerült kitalálni merre van az arra és a jó ágban folytattuk tovább a versenyt. Jött az utolsó átemelés, ahol hírtelen újra összejött az élmezőny, így az utolsó 2km újra izgalmas lett. A Metz páros el is ment előre, akiket Ferivel követtünk. Feri azért izgalmassá tette az utolsó száz métereket, becsülettel hajrázott, de álltam a sarat és végül sikerült megnyerni a versenyt. El kell mondanom, hogy minden elismerésem Ferinek, mivel láttam, hogy tavaly honnan indult és mennyit fejlődött az elmúlt másfél év alatt. Az ő példája is mutatja, hogy sose késő elkezdeni.
A nap hátralévő része szokásos módon, családi, baráti hangulatban telt, jókat beszélgettünk és hallgattuk ki hogyan élte meg az aznapi versenyt, voltak nagy eltévedések is így egyes kategóriákban meglepetés győzelmek, dobogós helyezések születtek.
A nap elején kicsit tartottam a szigetközi hosszútávtól, de nap végére barátságot kötöttünk, így várom, hogy jövőre újra visszatérjünk ide.