Bár a Hazai Vizeken Beevezés sorozatának a 2. fordulóján lemaradtam a dobogóról, így is egy izgalmas és tartalmas napot töltöttem Dunakeszin.
Kis túlzással kijelenthetjük, hogy körbe értünk, hiszen szinte napra pontosan egy éve, hogy Dunakeszin, a Nagy-Duna Beevezéssel elkezdődött a Hazai Vizeken programsorozat. A 24 km-es versenytáv már ismerősként köszönt vissza és ahogy tavaly, idén is megszenvedtem. De még ne szaladjunk ennyire előre.
Bár tavaly 1-2 helyszínt kihagytam, de ha mindent figyelembe veszünk számomra családi szempontból a legideálisabb helyszín. Nem is volt kérdés, hogy a család elkísér a tőlünk otthonról egy órán belül elérhető Dunakeszi Szabadstrandra. Maga a strand hivatalosan 2017-ben nyitott meg és mára már teljesen kiépült, így éttermek, kulturált játszótér és az idén átadásra került új vizesblokkok várja az érkezőket. A rendezett partszakasz hossz, körülbelül 250-300m.
Számomra már előző nap, pénteken elkezdődtek az izgalmak, hiszen ekkor jött a lehetőség, hogy a másnapi versenyen, kipróbálhatom a Paddlemate rendszerét.
A Paddlemate egy lapátra erősíthető szenzor, mely evezés közben folyamatosan gyűjti az adatokat, így olyan sportságspecifikus mérőszámokról kapunk információkat, mint: húzóerő, csapásszám, szimmetria, húzási hossz, húzóidő, idő, távolság, sebesség, tempó, pulzus, kalória. Már régóta követem az eszköz fejlesztését, ami az evezős sportokban elérhető közelségbe hozta a digitalizációt. Így péntek este Paddlemate csapatából Attilával telefonon meg is beszéltük, hogy reggel a helyszínen találkozunk és lapátomra felkerült a szenzor.
A helyszínre érkezéskor napos, de szeles idő fogadott. A hajó lepakolást követően elsétáltam átvenni a rajtszámomat, míg a lányok már a helyi játszóteret fedezték fel. A rajtszám átvételt követően össze is futottunk Attilával és átadtam neki a lapátomat, hogy felkerüljön rá a szenzor. Amíg a szenzor felhelyezésre került, volt idő a sporttársakkal beszélgetni kicsit. Jó volt látni, hogy egyre több ismerős arc jön szembe és hogy a beevezés sorozat egyre népszerűbb és egyre több kajakos, kenus és supos vesz részt az eseményeken.
Gyorsan telt az idő, mire feleszméltem már túl voltunk a technikai eligazításon és már a hajómban ültem a bekalibrált lapátommal és a rajtra készültem.
A 24 km-es táv útvonala ugyan az volt, mint tavaly, így Dunakesziről egyből a Megyeri hidat kellet megcélozni, majd a szentendrei ágon felevezve a Lupa szigetet megkerülve visszaindulni. Ebben a pályában talán az a legnehezebb, hogy 16 km-ig viszonylag gyorsan el lehet jutni, mivel nagyrészt sodrással együtt lehet haladni, de amikor a Nagy-Duna ágban visszafordulunk a verseny utolsó 8 kilométere sodrással szemben kell teljesíteni. A poszter effektus pedig a táv végén igazi lélekromboló, amikor evezel, evezel, de nem akar a cél közelebb jönni és olyan, mint ha egy fali posztert bámulnál.
Sikerült egy jó rajtot venni és körülbelül a 10. kilométerig az élbolyban voltam. Egész héten egy általános fizikai fáradságot éreztem magamon, így nem is tudtam tovább azzal a tempóval menni, mint a többiek, így inkább átálltam a saját kényelmesebb iram tempóra és már csak a táv teljesítése volt a cél. Ez most a 4. helyre volt jó, de abszolút nem vagyok csalódott ebben a napban most ennyi volt. A célba érést követően kiszálltam a hajómból és nyakig elmerültem a hűsítő vízben, mert eddigre már közel 30 fokos meleg volt.
Amint összeszedtem magam, Attilával elkezdtük az adatokat elemezni, amit a szenzorok rögzítettek. Szabadidős sportolókén is sok hasznos információt kaptam az evezésemről, így mindenképpen célom, hogy a jövőben egy saját szenzort szerezzek.
Az eredményhirdetésig volt még idő, így elmentünk felfedezni a parton lévő vendéglátó egységeket. Végül én egy hamburger mellett döntöttem. Hamburgerezés közben a parton ülve az asztalnál rálátásunk volt a Sup technikai számokra így nyomon követhettük a látványos összecsapásokat, amikor is sokszor 1-1 bója megkerülésénél a versenyzők egymáson, deszka a deszkán fordultak el.
Bár most az eredményhirdetésen nem voltam érdekelt, de megtisztelem annyival a sporttársaimat, hogy ilyenkor is becsülettel végig várom. Közben pedig volt alkalmam jó pár ismerőssel szóba állni, megbeszélni a versenyen tapasztaltakat.
A következő verseny a Masters Maraton Magyar Bajnokság, így ez a hét főleg a regenerálódásról szólt.