7. hely a Bodrogzug Beevezésen

7. hely a Bodrogzug Beevezésen

Június utolsó hétvégéjén a Bodrogzug beevezéssel folytatódott a Hazai Vizek program sorozata. Tavalyi évben ez a Beevezés számomra kimaradt, így egy ismeretlen vízfelülettel ismerkedtem meg.

A versenyre nem voltak nagy elvárásaim annak tudatában, hogy egy komolyabb torokgyulladást szedtem össze a Rába Beevezést követő héten. Mivel a versenyhetére se javult az egészségi állapotom, így egy antibiotikum kúrát is letoltam, hogy a hétvégére versenyre képes állapotban legyek.

Szerencsére maga a versenyre a torokfájásom elmúlt, csak egy kis nátha maradt. Nem volt más célom, mint a táv teljesítése.

Nagyon jó idő fogadott minket a szombati versenyre, szélcsend és kánikula. Bár a helyi rend őrei miatt a rajtunk 45 percet tolódott, így azt tényleg a legnagyobb melegben kellett teljesíteni a 25 kilométeres távot. Talán az év legerősebb mezőnye jött össze a férfi versenykajak kategóriában, így kicsit bántott, hogy nem vagyok 100%-os állapotban.

A rajtom jól sikerült, az első bolyban is találtam magam. Mivel éreztem, hogy ez a tempó, ami máskor nem okoz gondot, most sok lett visszaálltam egy olyan sebességre, amit tudtam, hogy a verseny végéig tartani tudok majd. Ennek következtében folyamatosan estem hátra, de nem foglalkoztam vele, a cél a biztos célba érés volt. Talán még a 11. helyig is visszaestem, amikor is kialakult egy kisebb boly, akivel elindultunk előre. Sikerült a 10. km-re így az előttem lévő két főt utolérni, akikkel végül együtt teljesítettem a táv hátra lévő részét. A nagy melegben sikerült végig jól frissíteni, a magammal vitt másfél liter folyadék el is fogyott a táv utolsó kilométereire. Az utolsó kilométernél még sikerült megújulni és egy hosszú hajrában a bolyomon belüli csatát megnyerni.

Egy nagyon nehéz versenyen vagyok túl, de még is pozitív élménnyekkel gazdagodtam. Köszönöm mindenkinek, akikkel együtt mentem a verseny valamelyik szakaszában kellettek, hogy teljesíteni tudjam a távot. Úgy érzem a 7. hellyel sikerült a maximumot kihoznom a tokaji fordulóból.